Drágult a parkolás a Dózsa György útnál, hétvégente azonban nem kell fizetni a Városligetben

Oszd meg másokkal!

Desktop

A fővárosi képviselők eltörölték a szeptemberben bevezetett hétvégi és ünnepnapi fizetős parkolást a Városligetben, mivel az ezekben az időszakokban a környékre érkezők inkább az ingyenes helyeken a VI. és VII. kerületi utcákban parkolnak, problémát okozva ezzel az ott élőknek.

Egy a zárószavazás előtt elfogadott módosítással emelték a VI. és a VII. kerület Dózsa György úttal érintkező fizetős övezeteinek díjtételét is, a szomszédos XIV. kerületben bevezetett mértékre.

A parkolási rendelet módosításával kimondták még, hogy nem kell a szélvédő mögé tenni a megváltott parkolójegyeket azokon a területeken, ahol az új, a gépjárművek rendszámát is elkérő automaták működnek.

Karácsony Gergely (Párbeszéd), a XIV. kerület polgármestere azt a később nem támogatott módosító javaslatát ismertette, amelyben azt kezdeményezte, hogy a Városligetben hétvégén csak az '56-osok terén váljon ingyenessé a parkolás, az állatkerti körúton ugyanis akkora a parkolási igény, hogy ott a díjfizetés eltörlése után úgysem lehet majd helyet találni.

A közgyűlés a parkolási rendeletét ma megváltoztatva lehetővé tette, hogy a Hungária körúton élő autósok is igénybe vehessék a zuglói parkolási kedvezményt. Mivel a Hungária körút fővárosi tulajdonú, így eddig ott a főváros nem engedte a 14. kerületi parkolási kedvezmények érvényesítést. A zuglói polgármester javaslatára a közgyűlés ma feloldotta ezt a tilalmat, és lehetővé tette, hogy a Hungária körúton élő autótulajdonosok is éljenek a lakóhelyük szerint járó kedvezménnyel.

A döntés a kihirdetést követő 30 nap elteltével lép hatályba.

 

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?
Hirdetés
Desktop

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek