Kína megépítené a ferihegyi reptéri vasutat

Oszd meg másokkal!

Desktop
Pekingben ilyen a reptéri gyorsvasút (fotó: China.org.cn)
Pekingben ilyen a reptéri gyorsvasút (fotó: China.org.cn)

A világ legnagyobb, kínai állami tulajdonban levő vasúti járműgyártója is érdeklődik a ferihegyi gyorsvasút megépítése iránt. Egy 2017-es tervben az áll, hogy a CRRC építene vasutat a Liszt Ferenc-repülőtér és a Keleti pályaudvar között, és arra kéri a kormányt, hogy segítsen a szükséges engedélyek megszerzésében, és nyilvánítsa kiemelt beruházássá a projektjüket – írta meg a HVG.

Hosszú évek óta téma a ferihegyi repülőtér és a belváros vasúti, kötöttpályás összeköttetésének megteremtése. Még a 3-as metró építésének idején merült fel, hogy a metróvonalat egészen a reptérig meghosszabbítsák, aztán ebből nem lett semmi.

Pirossal a MÁV, kékkel a kínai nyomvonal a HVG térképén (Katt a nagyobb képért!)

Meglévő MÁV-vonalhoz kapcsolódna a reptéri vasút

Néhány éve újra napirendre került a megvalósíthatóság terve. A kormány 2016 év végén döntött a repülőtér és a Nyugati pályaudvar vasúti összekötéséről. Több megoldás is felmerült, a kormány akkor egy 29 kilométeres új vasúti pálya kiépítését részesítette előnyben, amely a Budapest-Cegléd-Szolnok vasúti vonal új nyomvonala is lenne. Ez egy új vasúti pálya építését jelentené a régi ceglédi vonallal párhuzamosan Kőbánya-Kispest állomástól egészen Monorig. A vonal az adottságok miatt jelentős részben föld alatt haladna, a 2-es terminálnál is a föld alatt lenne az állomása.

Tavaly októberben a kormány 225 millió euró (73 milliárd forint) értékű hitelszerződést kötött az Európai Beruházási Bankkal. Varga Mihály pénzügyminiszter ekkor bejelentette, hogy ebből a pénzből többek mellett a ferihegyi repülőtér vasúti összeköttetését is megteremtenék.

Kínai pénzből egy teljesen új projekt épülne

Ehhez képest teljesen új megoldást vet fel a hvg-hu-n megjelent tervezet. A dokumentum szerint a gyorsvasút nyomvonala, amelyet a kínai cég építene és üzemeltetne, a jelenleg is létező MÁV-vonalakkal párhuzamosan, de külön pályán haladna. A szakaszon 13 híd épülne összesen 5,5 kilométer hosszan, azaz a pálya egyharmadán át magaslaton menne. A városközpontot 15-18 perc alatt érnék el a vonatok, amelyek csúcsidőszakban 10-12 percenként közlekednének, de egész éjszaka is járnának, a legkevésbé frekventált időszakban is félórás gyakorisággal.

A megvalósításban két kínai társaság konzorciuma venne részt: a CRRC intézné a kivitelezést és az üzemeltetést, és a Bank of China lenne a finanszírozó. A dokumentumban az áll: „a konzorciumi partnerek a magyar állam pénzügyi szerepvállalására nem tartanak igényt”.

A reptéri vasút tervezett jegyára egy utazásra 3.175 forint lenne.

A CRRC saját maga üzemeltetné a vasutat várhatóan 30 évig, majd öt évig az infrastruktúra üzemeltetésében még közvetve részt venne. A befektető 35 év alatt várja a beruházás megtérülését és a hitel visszafizetését, ezután a pálya üzemeltetését térítésmentesen a magyar államnak adná.

A CRRC maga gyártaná a járművet is, 6 db 300 férőhelyes elektromos motorvonatot, az infrastruktúrával együtt 180 milliárd forintos beruházási költséggel számol.

A dokumentumban leírtak szerint a közvetlen reptéri expressz előnye a tervezett MÁV-os reptéri vasúttal szemben az lenne, hogy külön pályán haladna, így gyorsabb, pontosabb, megbízhatóbb lenne, s így a MÁV-énál magasabb minőségű szolgáltatást nyújtanának.

A szakma a MÁV-os verziót támogatja

A hvg.hu által megkérdezett szakmai szervezetek, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE), és a Közlekedő Tömeg Egyesület is a MÁV-os verziót látják kedvezőbbnek, mivel az kapcsolódna a meglévő vasúti hálózathoz ezzel számos vidéki településnek is összeköttetése lenne a repülőtérrel.

Politika

A kérdésben persze a kormány dönt. Gulyás Gergely a január 24-i kormányinfón azt mondta: „Sokakkal tárgyal a kormány, és fontos, hogy ez a vasút gyorsan megépüljön".

Karácsony Gergely, a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje január 25-i sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy szorgalmazza azon terv elvetését, amelynek értelmében kínaiak építenének meg a reptéri gyorsvasutat.

Karácsony kijelentette: felfoghatatlan, hogy az elmúlt évtizedekben a kabineteknek hogyan nem sikerült vasúti összeköttetést kialakítaniuk a belváros és Ferihegy között, tekintettel arra, hogy a repülőtértől néhány száz méterre halad el Magyarország egyik legforgalmasabb vasútvonala.

Szerinte a legegyszerűbb az lenne, ha rövid elágazást építenének a Budapest-Szolnok viszonylaton, kiszolgálva a légikikötőbe érkező és az onnan távozó utasokat. Ha ez a terv megvalósulna, és a Nyugati pályaudvarra érkezne be a repülőteret érintő vonat, akkor nemcsak a főváros járna jól, hanem az egész ország, hiszen a vidéki nagyvárosoknak is közvetlen kapcsolatuk lenne Feriheggyel.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek